Ez a rovat bemutatkozási lehetőséget nyújt a Szigetfutás résztvevőinek. Az itt közölt írások a sportolók önvallomásai, nem szerkesztett riportok.
An Englishman in Budapest - Egy angol Budapesten
Azon a napon, mikor este Sting készült játszani ezrek előtt Budapesten, a reggeli órákban egy kevésbé jelentős angol úr haladt át a Margit-szigeten. Megpillantva a Szigetfutásra melegítő futókat, neki is kedve támadt a versenyzéshez. Lábai megindultak a futók felé, és a többi már történelem...
Szóval, ki is vagyok én?
Andrew McFarlane-nek hívnak, Londonban élek, és könyvelőként dolgozom. Egy kerékpártúra utolsó állomásaként érkeztem Linzből Budapestre, egy barátommal, aki továbbkerekezik egészen Kínáig, jótékonysági célokért. (Ha valaki szeretné támogatni az ügyet, keresse fel honlapját a http://www.iwanttoridemybicycle.co.uk címen).
Már gyerekkoromban nagyon szerettem sportolni, többször képviseltem az iskolám színeit labdarúgásban, teniszben és tollaslabdában.
Mielőtt futni kezdtem volna, hegyikerékpároztam. Többször is indultam Nagy-Britannia színeiben mountain bike-versenyeken, és fiatalabb koromban megnyertem az országos bajnokságot is. Körülbelül öt éve "fertőzött meg" a futószenvedély, mikor angoltanárként dolgoztam Mexikóban: nem volt kerékpárom, és, hogy formában tartsam magam, elkezdtem napi rendszerességgel futni.
Azóta meg sem állok! Számos 10 kilométeres versenyen indultam, többször fölkerültem a dobogóra, egy 8 mérföldes terepfutáson második helyezést értem el, és egy héttel azelőtt, hogy Budapestre jöttem, ötödik lettem egy 3,5 mérföldes versenyen, amely London utcáin zajlott.
2004-ben futottam le életemben először a London Marathont, 2 óra 58 perc alatt, annak ellenére, hogy a táv egy részét gyalogolva tettem meg! Csodálatos élmény volt, és a nézők is fantasztikusak voltak - mindenkinek szívből ajánlom! A maratonra való felkészülés során lefutottam első félmaratonomat is Readingben, 1 óra 14 perc alatt.
A következő előttem álló megmérettetés egy félmaraton lesz ősszel, és remélhetőleg egy újabb nekifutás a London Marathonnak 2005-ben (a bűneimért!!).
Szeretném mindenkinek megköszönni, hogy aznap a Szigetfutáson olyan kedvesek voltak hozzám, és szívesen láttak - nagyon jól esett, sosem fogom elfelejteni!
Mindenkinek a legjobbakat kívánom Budapesten, és remélem, továbbra is örömötöket lelitek a futásban.
Ha bárki tervezné, hogy Londonba jön versenyezni vagy vakációzni, szívesen küldök linkeket, elérhetőségeket arról, hogy hol lehet futni itt Londonban, és hogyan lehet eligazodni a városban!
Mégegyszer köszönöm, és minden jót nektek!
Andrew
Az eredeti, angol változat:
An Englishman in Budapest.
On the morning of the night that Sting was to play to thousands in Pest, there was a less assuming Englishman passing through Margaret Island. He noticed the anticipation of the monthly Handikep runners warming up and thought it might be fun to race. So on went the shorts and the rest is history....
So who am I ?
My name is Andrew McFarlane and I live in London, England as an accountant.
I found myself in Budapest at the end of a cycling trip from Linz, Austria with a friend who is still cycling onto China for Charity (if you would like donate any money to his cause then his website is http://www.iwanttoridemybicycle.co.uk).
I have always been very sporty in my younger years representing my school in football, tennis and badminton.
Before I started doing running I used to also race mountain bikes and represented Great Britain a number of times and won the National Championships when I was younger.
I really caught the running bug about 5 years ago when I was teaching English in Mexico and didn't have a bike to keep me fit, so instead I ran most days.
Since then I haven't looked back and have participated in a number of 10k races with some top 3 finishes, a 8 mile fell race where I came second and the previous week before coming to Budapest I had come 5th in a 3.5 mile race around the streets of London.
In 2004, I completed my first London Marathon in 2 hrs 58 minutes despite walking some of the course! It was an amazing experience and the crowds were fantastic - highly recommended!
In the built up to the marathon I also completed my first half marathon in Reading, England in 1 hr 14 minutes.
My next challenge is a half marathon in the autumn and hopefully another crack at the London marathon in 2005 (for my sins!!).
I'd like to thank everyone at the Handikep race on that day for their kindness and letting me feel so welcome - it was really appreciated and I will never forget it.
I wish everyone the best in Budapest and that you all carry on enjoying your running.
If anyone plans on coming to London to race or holiday then I would be pleased to send them some links on where they can run whilst over here and avoid getting lost around London !!
Thanks again and all the best
Andrew
Fábián Tamás 
vagyok, 2003-ban 41 éves, 406-os rajtszámmal. Újonc a csapatban, mivel 2003 májusától koptatom a Szigetet a Szigetfutáson, bár sportmúltam egy kicsit régebbre nyúlik vissza.
10 évesen atlétikával próbálkoztam a Ganz Mávag-ban a Kőbányai úti SZTK-val szemben. Itt pályafutásom egy gerely elhajításából és egy hétvégi versenyből állt. Előbbinél kis híján eltaláltam az éppen edző csapat kapusát, utóbbin utolsó lettem. Rövid úton eltanácsoltak, mondván gyűjtsek inkább bélyeget.
Ezután a Fővárosi Köztiszta focicsapatához szerződtem, ahol szintén szédületes karriert futottam be, ami most 5 percig tartott. Az edzőmnek nagyon jó szeme volt, mert azóta sem vagyok egy labdazsonglőr, bár vesztemre szeretek focizni. A kezdeti kudarcok nem szegték kedvemet, így futkározni kezdtem a villamoson ülő nagymamám után a kőbányai sörgyártól a Teleki téri piacig.
A nagy pálfordulás '74-ben következett, amikor már Óbudán rontottam a levegőt, és egy iskolai toborzás után a Dózsa Tímár utcai kajak-kenu telepén találtam magam. Egészen 1985-ig kenuzgattam, itthoni viszonylatban nem is rosszul. Ezzel párhuzamosan az Újpest biatlon csapatát is erősítettem telente. Szakközépiskolám futócsapatának rendszeres 1500 és 3000 méteres futója voltam középiskolás versenyeken. '82-83-ban a katonaságnál aktívan úsztam, futottam több hadosztály-bajnokság győzteseként. Ez a 11 év nagyon intenzív volt, versenysportról lévén szó, de minden percét élveztem. A heti 10-12 edzés rendszeres volt. Jó társaság verődött össze a vízitelepen, amit a mai napig hiányolok, ezért is kárpótol egy kicsit a Sziget. Sajnos a térdeléstől a jobb térdem elkopott, majd egy szerencsétlen kimenetelű focimeccs után súlyosan megsérült. Ez a sérülés - amit akkor még nem sejtettem - sokáig kísértett és még fog is...
'85-ben disszidáltam Kanadába. Itt a beilleszkedés lázában égve teljesen leálltam mindennemű mozgással, ami 10 év elteltével 18 kg extra súllyal hálálta meg magát. Calgaryban a magyar focicsapat életét keserítettem, miközben térdsérülésem folytatásaként - ismét fociból kifolyólag - immár mindkét térdemben felváltva 3-3-szor sérültek térdszalagjaim. Ezen kívül voltak kampányszerű megmozdulásaim a sport terén, de a rendszeresség hiányzott, így maradt a formám. Mentségemre szóljon, volt elég problémám mintsem hogy sportoljak.
A kinti élet soha nem lopta be magát a szívembe és az első adandó alkalommal Európában kerestem és kaptam munkát. Így '98 óta ingázok munkahelyeim és Magyarország között.
Rendszeresen 2003 elejétől futok ismét, amit az orvos nem javasolt. A Sziget mellett az óbudai futószervíz edzéseire is lejárok, amikor tehetem versenyeken indulok, többek között 2 félmaratonit tudok az idén magam mögött. Jövőre irány az igazi, a 42 km. Leánykori versenysúlyomat kezdem megközelíteni, az időeredményeim is javulnak, bár a 3000 m-es 11-12 perc körüli csikókorombeli ideim már csak a fátyolos múlté.
De a jelen a lényeg, jó mindenféle korosztályból arcokat látni egy-egy futás alkalmával és jó, hogy legalább itt van ami összetartja az embereket ebben a zűrzavaros világban. Sajnos, baráti köröm ha nem is röhög rajtam, de alig leplezett sajnálkozással konstatálják régi-új sütetű hobbimat, így én nem dicsekedhetek azzal, hogy kocafutókat szervezek be. Talán egyszer ők is megrémülnek terebélyesedő alakjuktól...
Remélem, még sokáig itt leszek a Szigetfutáson!
Ficzere Péternek hívnak, valamivel több, mint tíz éve futok (kb. 55 ezer km ) .
Előtte sok más sportágat is kipróbáltam, végül úgy tűnt a hosszútávfutáshoz van leginkább tehetségem. A versenyszerű atlétizálást csak későn, 17 éves koromban kezdtem a CSEPEL, majd a VASAS színeiben, ezután a MAFC, majd a MAC-Népstadion következett. Kezdetben csak a maratoni táv teljesítése volt a cél minél jobb idő alatt, de ma már jobban kedvelem a rövidebb távokat.
A sok edzés sok sérüléssel volt tűzdelve, így már nincsenek olyan álmaim, mint az elején, bár még nem tettem le róla, hogy egyszer végigfussak egy maratonit.
A Szigeti hendikepre már régóta rendszeresen járok, mert mindig kiszámolható időben van, így jól lehet tervezni, valamint remek képet ad a pillanatnyi állapotról, viszonylag jól meg lehet állapítani, hogy az ember javult-e vagy romlott a legutóbbi futás óta. Sajnos a pálya nem túl gyors, nem lehet nagy időket futni, de éppen ezért lehet számolni vele, hogy amit itt meg tudok futni azt máshol is biztosan tudni fogom. A versenyrutin megszerzésére szintén remek lehetőség nyílik, ezért is érdemes minél gyakrabban látogatni, itt sok nagy ellenféllel lehet nagy csatát vívni tét nélkül.
Erdős László: 2003-ban a 63-as rajtszám. 1951-ben születtem, 1 kiló 85 dekával, de ennek később semmilyen következménye nem lett. Négy éves koromban már lehagytam a korosztályomat a fejlődésben. Így külön engedéllyel, mint mozgékony kisfiú, bejárhattam a bátyámék tornaóráira.
Visszaemlékezve, a testnevelő tanárokkal szerencsém volt, talán ezért is maradt meg mindmáig a mozgás, mint főszereplő az életemben. 1963-tól atletizáltam 1969-ig. Ezalatt négy serdülő és ifjúsági országos bajnokságot nyertem. De sohasem bántam meg, hogy az élsportot hirtelen abbahagytam.
1974 óta rendszeresen úszom, 1981 óta pedig futok a Margitszigeten. Mint program, nemcsak fizikailag, de mentálisan is fontos, kellemes.
A '90-es évek elejétől kapcsolódtam be a "Sziget Hendikep"-be, és úgy érzem ez az, ami a számomra testreszabott sporttevékenység. Nincs teljesítménykényszer, csak belső késztetésből eredő, feszültségmentes örömfutás. A legjobb időm 22 perc 56 másodperc, de mindig úgy érzem, hogy tudnék jobbat futni, ha többször lenne alkalmam edzeni. Remek a környezet, kellemes a társaság, ott a helyem . . .
A szerkesztő ajánlása: Egy különleges vallomást olvashattok, ami nem csak a futásról, sőt nem elsősorban a futásról szól, de mégis jobb cégért nem tudok elképzelni a sportnak, a közös együttlétnek. Mindenkinek figyelmébe ajánlom ezeket a tanulságos gondolatokat, és köszönöm Marikának, hogy az általános szokásoktól eltérően ilyen őszintén megosztotta velünk talpra állása történetét.
Sztarenszky Tiborné vagyok, 68 éves múltam áprilisban, ezért választottam a Szigetfutáson a 68-as 
rajtszámot. 170 cm magas vagyok, 59 kg a súlyom. Én elsősorban a lelki egészségemért futok, mert ez a legfontosabb. Egyedül élni kőkemény élet.
A futás előtti életem: Rendezett házasságban éltem sokáig, rengeteget dolgoztunk, van két fiunk. 19 év után úgy alakult az életünk, hogy elhidegültem a férjemtől és a válásba menekültem. A volt férjem munkamániás volt, házasságomban én nem voltam elismerve. Pedig a felelősség nagy részét én cipeltem. A családomnak éltem. Általános műszerész szakmunkás bizonyítványom és általános gépipari technikus oklevelem van. A 40 évi munkaviszonyom három munkahelyen töltöttem (20+5+15 év). 1964 óta van jogosítványom, az autónkat 90 százalékban én vezettem.
1974-ben, amikor elváltam megfogadtam, hogy soha többé jogi-anyagi közösséget férfivel nem vállalok! A fiaim is elmentek akkor, sajnos. A válással járó mindenfélétől teljesen leengedtem, semmivel nem törődtem. A szüleim akkortájt kezdtek elesetté válni. Hárman voltunk testvérek. A bátyám 1956-ban külföldre távozott, Kanadában él. Az öcsém sajnos szenvedélybeteg volt. Szüleim ápolásában teljesen egyedül maradtam. Édesanyám, akit nagyon szerettem 1991-ben halt meg. Halála után nagyon súlyos depressziós lettem. Úgy éreztem, hogy Ő minden szépet és jót elvitt magával. Nem találtam a helyem, semmi nem érdekelt, folyton mentem volna, állandóan sírásokkal küszködtem. Körülbelül 5 évig jártam idegorvoshoz. Sokféle gyógyszert kipróbáltak velem, semmi nem használt. Minden érdektelen volt, nem éreztem az életet.
1996-ban figyeltem fel a Libresse futás hirdetésére, ez volt az első érzés amire megmozdultam. Én akarok futni ezen! A Budapest Sportiroda szervezésében neveztem (61 éves voltam). Nagyon meghatódtam magamban a nevezés után, amiért végre van valami, ami érdekel. A Libresse futáson nagyon izgultam, hogy nehogy utolsó legyek. Nem lettem. Ekkor megtapasztaltam a futás örömét, a verseny varázsát, a szurkolók biztatását. Nagyon boldog érzés volt. Az idegcsillapítók szedését elhagytam. Kezdtem keresni, hogy hol lehet még versenyekre nevezni.
2000-ben a Samsung versenyen kaptam egy szórólapot a Szigeti Hendikepről. Rögtön mentem a legközelebbi alkalommal nevezni. Jól éreztem magam. Negyedik éve futok, a most már Szigetfutáson. Az 5300 métert 34 perc alatt futottam le. Jó ide tartozni! Időmérés van, zene szól, múlt év őszén kaptunk finom szőlőt. Az évi 800 forint nevezési díj csekélység. Ebben az évben már minden versenyen sikerült részt vennem. Futás után sorsolás van. Én szerencsés vagyok mert négyszer kihúzták a rajtszámomat. Csokit, mobiltelefon-tokot, műzlit és gyümölcskompozíciót választottam. Nem rég készült el az új futópálya. Nagyon jó.
Nyolcadik éve vagyok amatőr futó. 2002-ben több mint 20 versenyen futottam, ezek között először a Nemzetközi Nike félmaratont, 2 óra 31 perc alatt. Első lettem a korcsoportomban. Kaptam serleget, 12 ezer forintos vásárlási utalványt, Nike sapkát, zoknit. Csodálatos volt. Már neveztem a 2003. augusztus 31-i versenyre is. Ebben az évben kb. 30 versenyt tervezek. Hetente 15 kilométert edzek, a Nike előtt többet kell!
Nagy tervem, vágyam az, hogy a 70. évemben (2005. április) 6 óra alatt le akarom (szeretném) futni az első maratonomat, a 42195 métert. Mindent megteszek azért, hogy sikerüljön. Mert a futás, a versenyek varázsa, a szurkolók bíztatása nekem a gyógyszer, az egészség és még rengeteg minden.
Büszke vagyok magamra, és büszkék rám a fiaim és az aranyos unokáim is. Tibor fiam biciklizik, túrázik és aerobikozik, Róbert fiam fut, túrázik. A menyem és a három gyermekük - az unokáim - Lidike, Magdika és Tamáska többször futott a Bécs-Budapest szuper maratonon.
A magánéletemből azért írtam le a történeteket, mert úgy gondolom hogy a négy fal, a gyógyszerek, nem megoldás a sorsunk mély hullámvölgyeire.
Szeretnék bíztatást adni, és őszintén kívánom minden hozzám hasonló sorsú, és a rendezett életű embereknek is, hogy egyszer próbálják ki a Szigetfutást, utána úgyis elcsábulnak.
Schneider Gábor (2003-ban 52-es rajtszám) Saját honlapját megtaláljátok a web.axelero.hu/sneci78 címen. Erről a honlapról közlünk részleteket:
Kértek, hogy számoljak be a futóterápiám során szerzett tapasztalataimról. Mivel már sokan ismeritek a történetet, előre is elnézést a hosszúra sikerült "beszámolóért". Az előzményekrol csak röviden annyit, hogy miután 30-50 méter megtétele után már fájt a vádlim, és csak sántikálni tudtam, 2 év után (1996) derült csak ki, hogy nagy bajban van a bal lábam. Buerger kórom van. Kettő verőerem el van záródva: egyik a térd, másik a boka magasságában. Az érfestés alapján kevés lett volna az esély az ércserére, ezért lumbalis sympathectomiát hajtottak végre rajtam. Magyarul: elvágták a bal lábam azon ideget, amely összehúzza az ereket. Ettől még ugyanolyan rosszak maradtak az erek, de mivel a működő erek tejesen kitágultak,valamennyit javult a lábam vérellátása, melegebb lett a lábfejem. Értágítót, és vérhígítót kell szednem, és a dokinéni sok mozgást javasolt. Mivel még fiatalnak tartottam magamat ahhoz, hogy féllábon kelljen ugrálnom, elhatároztam, hogy futni fogok. A terápia Tehát kb. másfél hónappal a műtét után lementem, hogy a játszóteret körbe "fussam"(300méter). Röviden: kb. 30 m után kicsordult a könnyem, és 140 körül meg kellett állnom, mert úgy égett-zsibbadt a talpam, hogy azt hittem menten elhagyom. Pár másodpercig lógattam a balosom, és mikor kezdett enyhülni a fájdalom tovább indultam. E 300 m leküzdése kb. 6-7 percig tartott. Utána fel a harmadikra (a liftet azóta nem használom), és az ülőgarnitúrán már nem kellett visszafogni magamat, 20 percig jajgattam.( ettől a feleségem úgy kétségbe esett, hogy majdnem sírva kérte, hogy ne csináljam ezt) Kb. 10 nap után úgy éreztem, megállás nélkül is fog menni. Majd mikor már csak 15 percet jajgattam, a következő naptól 2 kört "futottam". És ahogy kevesebbet jajgattam, másnap mindig emeltem a távot. (ekkor jöttem rá, hogyha valaki elszánja magát arra, hogy meg akarja menteni a lábát, akkor mekkora fájdalmakat képes elviselni) Másfél hónap alatt eljutottam 1 km-ig úgy, hogy az időm is megmaradt 6 perc körül. Elég gyors ütemben emelgettem a távot, elég kegyetlen voltam magamhoz Az eddigiekhez kapcsolódó tapasztalataim: kb. 800 m megtételekor elkezdett fájni (görcsölni) a vádlim. Töprengtem, mit csináljak, és úgy döntöttem nem törődöm vele, tovább futok. És jól tettem. 1700m tájékán kezdett kiállni a fájdalom. Viszont nem sokkal később a talpam kezdett zsibbadni. És ez határozta meg, hogy mennyit tudok futni. Ugyanis el lehetett jutni egy olyan szintig, hogy már képtelenség volt tovább menni, mert egyszeűuen már lityegett a lábfejem.
És itt felhívom a figyelmét azoknak a sorstársaimnak, akik követni akarnak (kövessenek), hogy készüljenek fel az iszonyú kínok elviseléséhez, mert megéri, és pár hónapot ki lehet, ki kell bírni. Ha én is megálltam volna, mikor jöttek a fájdalmak valószínű, hogy már csak fél lábon ugrabugrálnék. Nem sajnálni, és sajnáltatni kell magunkat, hanem tenni (futni) kell ellene. És akkor el lehet érni, hogy.... ...a 4-6 havi rendszeres kontroll helyett nekem évente csak egyszer kellett menni, most meg már ott tartok, hogy -mivel már van gyengén tapintható pulzus a lábfejen - csak akkor kell mennem, ha valami nem stimmel. Ősszel próbaképpen lefutottam 10 km-t, de a 7 km volt az ideális távolság. Az időm meg 5 perc körül mozgott km-ként. Így ment ez két évig, amikor 98-ban "megkóstoltatták" velem a versenyzés ízét. Azóta ez a harmadik gyógyszerem. Hihetetlen érzés ilyen lábbal a mezőny (általában) első harmadában, negyedében végezni, sok fiatal, egészséges lábú embert magad mögé utasítani. Megemlítem a negyedik gyógyszeremet is, a "futóbolondokat", ezt a remek internetes társaságot, akiknek nagy részük van abban, hogy itt tartok.
Jelenlegi állapotom: minden további nélkül le tudok futni 25-30 km-t. A vádlim futáskor nem fáj. A talpam néha bejelez, de általában eddig a távolságig nem okoz problémát. Gyalogláskor kicsit más a helyzet, ott jelentkezik a vádli fájdalom, de egy idő múlva az is elmúlik. Ennek oka, hogy nem olyan dinamikus a mozgás, és nehezebben tör magának utat a vér, mint futáskor. Hosszabb időre nem szabad leállni, mert utána a talpam jóval hamarabb kezd zsibbadni, tehát állandó mozgásban kell lenni. (99 novemberben kétoldali pajzsmirigy műtétem után két és fél hónapot kellett kihagynom, utána 3km körül már jött a zsibbadás) Általában minden második napon futok, havi 150-200 km-t. A bal lábam a rosszabb vérellátás következtében sokkal szárazabb, és futás közben bármennyire megizzadok, száraz marad rajta a zoknim. (cipőm színe is elárulja, melyik a rossz lábam) A bal lábfejem vékonyabb, a talpamon elég vékony a párna. Ha csak egy kicsit is szorít a cipő, maris zsibbad a lábam. Ebből következik, hogy a bal cipőmet csak nagyon lazán szabad megkötni. Remélem, idővel javulni fog ez is. Nem szokásom ilyen hosszan írni, de ha csak egy "kollega" követni fogja példámat, akkor már megérte. És most irány a Bécs-Bp. szupermaraton....
......A 2000-es év újabb fordulatot hozott. Októberben a futóbolondokkal már a Bécs-Budapest szupermaratonon indultunk egy vegyes csapattal. Ez a verseny hozott számomra egy újabb áttörést, hisz a km átlagom 4:30 lett. Az évzáró félmaratonon már 4:08 perces km-eket futottam. Nagy reményekkel vágtam neki a 2001-es évadnak, de egy 1:33-as béke félmaraton, és egy 20:20-as szigetkör után április 12.-én egy súlyos balesetet szenvedtem, melynek ez lett a következménye.
Ez egész évre kihatással volt a futásaimra (B-BP-en pl. egy órával futottam rosszabbat a tavalyinál) Decemberben vették ki a csavarokat. Most újult erővel kezdem az edzéseket, remélem el fogom érni a tavaly elötti eredményeimet.
A honlapomon a futással kapcsolatos dolgok vannak. Megnézhető a futónaplóm, versenyeim, van ersenynaptár, futófelszereléseket árusító boltok címei, egyéb futással foglalkozó linkek, képek stb.
Antók Péterné, Mária (56) és Antók Péter (57) (2003-ban a 125-ös és a 126-os rajtszám) 
Az új üzemorvos hivatta Pétert és megkérdezte tőle, hogy minden hónapban, majd hamarosan minden héten rendszeres vendége akar-e lenni? Eleinte kevés, majd egyre több és több gyógyszert akar-e szedni. Szabadidejét orvosi előszobákban, vizsgálatokon, kórházi ágyon akarja- e eltölteni? A vizsgálati és labor leletek azt mutatják, hogy erre minden esélye meg van! Van másik út is: ÉLETMÓDOT VÁLTANI, RENDSZERESEN MOZOGNI.
Megbeszéltük, kikértük Géza bácsi - gyermekeink edzőjének - véleményét és javaslatát.
Döntöttünk. A döntés nekem többszörösen nagy örömet jelentett. Gyermekkorom óta rendszeresen sportoltam. Egyetemi éveim alatt a tájfutás jelentette számomra a szellemi és testi felfrissülést. Ezek után egyértelmű volt, hogy a megoldás, a rendszeres kocogás. Az edzői tanácsot követve, lassan, fokozatosan kezdtük a terhelést. Óbudán lakunk. A Margit-sziget közel van. Hetente egyszer, majd kétszer, este kimentünk a Margitszigetre és a belső kört nagyon lassan körbe kocogtuk. Ha Péter levegője elfogyott, nem állt meg, hanem edzői javaslatra lassított, de futott tovább. Hamarosan vissza tudott állni a "normál" futásra.
Nekem nem jelentett nehézséget a futás, nincs túlsúlyom, nem utazok minden hová autóval, nem megyek az első emeletre is lifttel. Első alkalommal a kört kb. 38 perc alatt tettük meg, 5 lassú szakasszal. A végén a pulzust megszámoltuk. Otthon Péter az Edzés naplóba az eredményt beírta. Egy héttel később, a második alkalommal az eredményünk 43 perc lett. Nem adtuk fel.Mintegy másfél hónap múlva Péter elérte, hogy lassú szakasz nélkül végig tudta futni a kört. Minden alkalommal együtt futunk. Rájött az ízére. Ha kimarad egy-két futás, már hiányzik neki. Tavasztól őszig többet, általában heti kétszer, téli hónapokban kevesebbet, heti egyszer futunk. Péter alakja továbbra is mackós. Amire a legbüszkébb vagyok, hogy a FUTAPESTET eddig háromszor teljesítettük.
Géza bácsi hívta fel a figyelmünket a Szigeti Hendikepre. Azóta a családi naptár kiemelt eseménye. Valami rendkívüli, halaszthatatlan eseménynek kell bekövetkeznie, hogy a Hendikep kimaradjon. Szép a futóélet!
Nevem 
Mándli Elek (2002-ben 56-os rajtszám) , nős vagyok és többgyermekes édesapa, legkisebb fiam az egyetemista Gergő, legkisebb lányom a 11 éves Ágota és van 4 unokám.
Hosszú és színes sportpályafutás állt már a hátam mögött, amikor negyvenegy évesen elkezdtem rendszeresen és sportszerűen futni.
Tíz évesen már atletizáltam és vívóedzésekre jártam. A vívást az 1956-os események miatt kénytelen voltam abbahagyni, de jött helyette más. Mindig is erősen vonzódtam a tornához és lenyűgözött a birkózók ereje, ügyessége, de a kerületünkben (XVII.) ilyesmivel egyetlen egyesület sem foglalkozott. Némi habozás után a birkózáshoz sok szempontból hasonló cselgáncs mellett kötöttem ki és döntésemet azóta sem bántam meg. A mai napig aktívan űzöm ezt a sportot és nem kis büszkeséggel tölt el, ha a 2002-ben Londonderryben megrendezett IV. Senior Judo Világbajnokságon elért harmadik helyezésemre gondolok.
Hogyan kerültem kapcsolatba a hendikep futással?
Valójában Gergő fiamnak - aki most egyetemista - köszönhetem, hogy a futással közelebbi kapcsolatba kerülhettem. Unszolásának engedve beneveztem a Fesztivál-futásra, ahol a szervezők arról igyekeztek meggyőzni, hogy induljak el én is, hiszen korosztályomban nem én leszek az egyetlen. Be kell vallanom, hogy nem volt nehéz dolguk. A táv sikeres teljesítése után ráéreztem a futás ízére. Kapóra jött, hogy egy ismerősöm, aki már sokat mesélt a Margitszigeten megrendezett hendikep futásokról egy szombaton magával vitt, próbáljam ki én is. Azóta rendszeresen részt veszek ezeken az eseményeken, és még orvosaim aggodalmaskodó tanácsai sem tudnak távol tartani a szigeti hendikeptől. Több súlyos sportsérülés próbálta meg ugyanis derékba törni bimbózó futókarrierem, ám én nem hagytam magam. És jól tettem, hiszen épp azt tapasztaltam, hogy a futás nemhogy nem ártott, de egyenesen használt a fájós térdeimnek. Lelkesen futok tehát, miközben igyekszem újabb és újabb célokat kitűzni magam elé. Szeretnék egyre feljebb kapaszkodni a ranglistán. Ez az év életem egyik legeredményesebb éve, bár pontszámban még van mit javítani, de először sikerült mind a 12 hónapban részt venni a hendikep futáson és egyéb versenyeken is aktívan szerepeltem, és elismerésben részesülhettem a 80. véradás után a Vácon megrendezett térítésmentes véradó ünnepségen.
Saját tapasztalataimra, élményeimre támaszkodva mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy húzzon futócipőt és csatlakozzék a futás híveinek napról napra népesebb táborához.
Harsányi Tamás (44) több mint húsz év futó múlt. Egyenlítőnyi megtett kilométer, hosszú, eredménytelen pályafutás. Ezek után talán meglepő a válaszom, hogy miért szeretem a sportágat. A versenyzésért. Mámorító érzés, amikor a sötét alagút végén feltűnik a futótárs, és végre utolérem, megelőzöm.
Magától értetődő, hogy a Szigeti Hendikepet beépítettem az edzésmunkámba. A Hendikep töméntelen edzéseszközt, variációs lehetőséget jelenthet. Futható felmérő jelleggel, sérülés utáni rehabilitációként, lehet "A VERSENY", megnyomható az utolsó 1500 méter, futható egy hosszú edzés 4. köreként.
És akkor még nem is beszéltem a terep természetéből adódó változatosságokról. Elmesélem, milyen egy kör. A Sportuszodánál egy kis sóderrel kezdünk, majd 400 méteres rekortáncsík az Atlétikai Centrumig. Megint kavics, miközben elporzunk a teniszstadion mellett, a Margit-híd alatt és félmeztelenül napozó lányok fölött. (Bocs, majd visszajövök...) A pesti oldalon hajóállomás, a Casino, vendéglő, ínycsiklandozó illatokkal. Állatkert, egész más fajta illatokkal és hűs, árnyas fákkal. A Hotel Thermáltól a célig jórészt aszfalt. A bringóhintónál még egy kis sóder. Az utolsó 1500 méter (100 méterenként felfestve) - egy nagy hajrá. Itt már nincs nézelődés, napozás, éneklés. Innentől a célig lihegés, hörgés, szemek kiugrása -ízlés szerint. Egy pillantás az órára... Értekezlet.
Soha nem értettem azokat az embereket, akik bejönnek a szigetre, az orruk után elindulnak, pörköltözni. Legalább fussanak előtte egy Hendikepet, a tunkolás is jobban esik utána!
(A Hendikepen 2002-ben a 220-as rajtszám)
A sétától a maratonig, avagy hogyan veszítettem el 24 kilogrammot - és nem is szeretném megtalálni!
A kezdet és a jelen
Benedek Andrásné, Panni vagyok (187-es rajtszám), 3 x 16 + 1 éves. Szüleimmel 5 éves korom óta kirándultam, 6 éves koromtól pedig rendszeresen jártam vadászni. Később versenyszerűen asztaliteniszeztem. Szeretek úszni, kerékpározni, kosárlabdázni, evezni, teniszezni. Megismerkedtem a judo alapjaival, rendszeresen tornázom, és természetesen futok, futok, futok.
Hogyan és miért lettem amatőr futó?
Gyermekeim testnevelő tanára (aki egyben az én edzőm is a női tornán) javaslatára beneveztünk az 1. AVON futásra 1998-ban. A hangulat magával ragadott. Ekkor még "súlyosabb egyéniségnek" mondhattam magam (bár egyesek szerint, mi a súlyunkhoz képest csak alacsonyak vagyunk). A többletsúly cipelése megemelte a vérnyomásomat, a vércukor-, és a koleszterinszintemet (7 fölé, ma már ez az érték: 5). A lépcsőn sem tudtam olyan könnyedén hármasával ugrálni, mint 1 x 16 évesen.
1 -> 42
Az első kilométert 3 sétával tettem meg 83 kilogrammosan. 1999-től rendszeresen edzek, részt vettem/vettünk "minden" amatőr futóversenyen, fokozatosan emelve a kilométerek számát. 2000-ben 6 óra 32 perc alatt lesétáltam a Maratont. Persze az igazi - végig futva - még hátra van. Eddig hatszor teljesítettem a félmaratont (3:02 -> 2:19), ma már 60 kilósan (hiszen a karácsonyi beiglinek, a húsvéti sonkának nem tudok ellenállni). Az első Hendikep futáson 42 perces szigetkört futottam. Az idei júniusi futáson 10 perccel gyosabb voltam, érdemes volt 3 évig keményen dolgozni!
A család és a barátok
Nagyobbik gyermekem is csatlakozott a futók táborához, a kisebbik inkább a kerékpározás örömének hódol, férjemmel együtt. Szerencsésnek mondhatom magam, mert olyan emberek vesznek körül, akik segítenek, bíznak bennem.
Recept ajánlatom a jó közérzethez
A futás mellett az alábbi diétával sikerült leadnom a felesleges kilogrammjaimat: délelőtt (kávé) gyümölcslé, ebéd: zöldség, hús, délután: gyümölcs, vacsora: kenyér, felvágott, tejtermék ("mint régen").
A család, a barátok támogatása. Akaraterő. Csatlakozás a Szigeti Hendikep futóihoz. Itt szívesen mesélek többet is magamról a Kedves Olvasónak, ha kedvet kapott a futás nyújtotta élmény megszerzéséhez.
A 110 -es rajtszám és a megtiszteltetés az enyém, hogy a szervezők felkértek egy rövid bemutatkozásra. Talán érdekel valaki mást is, talán kedvet kap valaki más is a futáshoz. Hát lássuk csak!
A nevem, Juhászné Bogyó Éva, van három tini korú gyermekem. (108,109,117) Túl vagyok a negyedikikszen, sportos előélettel nem rendelkezem, eltekintve egy majd 10 éves versenyzői céllövészeti múlttól, ami ugye nem járt sok mozgással.
Mégis hogyan kaptam kedvet és merszet a futáshoz? Talán, amikor a tavalyi Nyárbúcsúztató éjszakai futáson, ahol a fiam az iskolája szervezésében indult, láttam a befutókat, azt a rengeteg embert, a nálamnál sokkal idősebbeket is és láttam az arcukat: megcsináltam! Hirtelen úgy éreztem, de jó lenne a kötél másik oldalán állni, s nem nekem tapsolni, hanem hallani, hogy miattam, értem!
A biztatás, az összetartozás érzése sokat segít, amit itt, a futók között éreztem. Senki sem nevetett ki, sőt csak elismerést kaptam. Egy mosoly, egy "hajrá, jól csinálod!", szárnyakat ad.
Valljuk be, igen jelentős súlytöbblettel és kezdőként kissé túlkorosan vágtam neki tavaly októberben a futásnak - bár nálam még csak kocogásról lehet beszélni. Eleinte csak a kampányfutásokon - Kaisers, Avon - és itt a hendikepen "futottam". Illetve futottam és gyalogoltam, mert akkor még a folyamatos futást talán még 2 percig sem bírtam.
Ma már heti három edzésnél és hétvégi "megmérettetéseknél" tartok és 45 percet, igaz az én jelenlegi kb. 7 - 8 perc/km átlagommal, de folyamatos futással lefutok. Edzésnaplót vezetek és nagyon jó látni a hétről hétre való javulást - persze még bőven van miből javítani. Időm van, mert úgy érzem a "mozdony füstje úgy megcsapott", hogy ha rajtam múlik még nagymama koromban is kocogni fogok.
Ha nem tűnik szerénytelenségnek, akkor én arra bíztatok mindenkit, aki még csak eljátszik a gondolattal, hogy tenni akar valamit az egészségéért, hogy bátran fogjon bele. Ne törődjön a korával, az alkatával, csak az egészségét nézze. Ha a háziorvosa engedi, akkor hajrá!
A jelszavam: Az ezer mérföldes út is egyetlen lépéssel kezdődik.
Nagy Béla vagyok, lassan 50 éves. (de ez már rég volt - a szerk.)A futás iránti (talán nem reménytelen) vonzalmam gyakorlatilagegyidős a Szigeti Hendikeppel. Persze a futás már gyerekkoromtól kezdve életem része volt, hiszen falun nőttem fel, s mindenhová futva mentem, hogy több idő maradjon játszani.
Később (mintegy 15 éven át) igazolt sportoló voltam, kézilabda, kosárlabda, majd labdarúgás váltotta egymást, és ebben az időben bizony nem nagyon szerettem az edzéseken a futást.
Felhagyván az aktív sportolással egyre inkább hiányozni kezdett a mozgás, így legkézenfekvőbb lehetőségként kocogni kezdtem. Aztán, épp 1989 őszén szántam rá magam arra, hogy a nyáron elkezdett rendszeres futások folytatásaként most már tömegfutó akciókon is elinduljak. Emlékszem, a harmadik ilyen volt életemben az első Hendikep. Nagyon korán kimentem a Szigetre, gondolván, hogy sokan lesznek, így enyém lett az 1-es rajtszám. Azóta is az enyém, s erre büszke is vagyok.
Arra is emlékszem, hogy az első időm 24: 44 volt, és sokáig tudtam javítani, mert egyre töbet futottam. Vallom, hogy az a 6 különböző maratoni, ami megvan nekem, nem lett volna meg a Hendikep nélkül. Rendszeres futásra "kényszerített", barátokat, futócimborákat adott, akikre mindig (s nem csak a futás tekintetében) lehet számítani. Ez a legnagyobb számomra a Hendikepben más futóakciókhoz képest: a gyakoribb rendszeresség s az ennek következtében kialakult családias légkör.
Hadd dicsekedjem egy kicsit! Az első sorozatot, amely 2 és negyed évig tartott (27 futást jelentett), én nyertem meg úgy, hogy egyszer sem hiányoztam, s eljutottam a számomra igen jónak mondható 21 percen belüli időig.
A részvételeim számát tekintve azóta is büszke lehetek, hiszen a közel 13 év alatt talán 6-7 alkalommal hiányoztam. Volt, hogy a Mátrából vagy a Balatontól hazajöttem a futásra, s emlékszem, milyen rosszul éreztem magam, mikor először kellett kihagynom a Hendikepet (igaz, Görögországból nehéz lett volna hazaugrani).
Legnagyobb örömöm azonban az, hogy sok hendikepest én hoztam le először, vagy az én biztatásomra jött el erre a nagyszerű akcióra. Igaz, tanárként viszonylag könnyű a gyerekeket beszervezni, de nem testnevelő vagyok, így kicsit nehezebb.
Viszont az utóbbi időben családomat teljes létszámmal sikerült beszerveznem a Hendikepre, feleségem és három gyerekem számára is fix programot jelent minden hónap első szombatján a szigeti futás. Csilla lányom már odáig jutott, hogy az utóbbi években rendszeresen ő nyerte a pontversenyt, de ez így is volt rendjén.